Megosztottság az egyesített világban
Érdekes irányba tart az emberiség. Mindenütt a tudás alapú társadalmat hirdetik, miközben a nép egyre csak hülyül. Az emberekből hiányzik a gondolkodás képessége, nem tudják értelmezni azt ami a szemük elé kerül. Arra várnak, hogy jöjjön valaki, aki majd szépen elmagyarázza a dolgokat, és akkor ők majd elmondhatják, hogy ők, már művelt emberek, mert ők aztán már tudják miről is van szó.
Az oktatásban is ez a helyzet: megmondják mi a jó, mit kell tudni, és innentől kezdve inkább ne is gondolkozzál. A mai világban már nem az számít okosnak, aki sok mindent tud, hanem az ki sok mindent meg tud találni. Információból már annyi áll a rendelkezésünkre, hogy életünk végéig sem sikerülne feldolgozni. Azt a tudást kéne átadni, hogy a rendszereket, az eseményeket irányító folyamatokat át tudják látni. Minnél inkább átlátják, annál jobban ki tudják szűrni az őket érdeklő információkat, annál nehezebb őket becsapni irányítani. Sajnos ez manapság senkinek sem érdeke, sokkal egyszerűbb, ha az emberek nem gondolkodnak, hanem elhiszik, hogy az a lehető legjobb nekik, hogy megveszik minden reggel a búlvárújságukat, a szomszéddal kitárgalják, hogy milyen szemét a kormány [figyelem: nem csak Magyarországról beszélek!]. A fiataloknak szépen eladják, hogy hallgasd csak a zenét, beszéljél a zenéről, mert más téma úgyis csak felesleges. Kövesd a divatot, és a divat manapság a hülyeség. Régeben a diktatúrákban erőszakkal nyomták el az értelmiséget, nem engedték szóhoz jutni, nehogy elterjesszék a rájuk nézve káros eszméiket. Manapság az emberek már önként mondanak le a szabad gondolkodás jogáról.
Az ember alapvetően kíváncsi lény. De hová lett ez a kíváncsiság? kérdem én. Ennek kellene előrevinnie az emberiséget, ám az átlagember megelégszik azzal, hogy tájékozódik az aktuális mónika/balázs/egyeb-show-ból, ha pedig kérdeznek tőle bármi mást, akkor azt a választ kapjuk, hogy mit érdekel az engem. A globalizációról az a véleménye, hogy pfúj, az rossz dolog, mert jön az amerikai multicég, meg a sok kínai bóvli. Pedig a globalizáció inkább azt jelenti, hogy mindenki legyen egyformán hülye.
Nagyon gyorsan meg kéne reformálni az oktatást, a társadalmi berendezkedést, ahhoz, hogy az emberiseg ne essen bele a gondolati helyén tántorgó űrbe.
Nehéz kérdés az, hogy hogyan lehet ezen segíteni, én sem tudom a választ, de ha azt elértem ezzel az írással, hogy valaki elgondolkozik a témán, akkor már tettem valamit a cél érdekében...
3 Comments:
Valós problémát látsz a világban. Tegyünk egy filozófiai kitérést!
A szocializmusban magas színvonalú volt a matematika-oktatás Magyarországon. Romániában még magasabb. Az emberek nem tudták, hogy miért "így kell" csinálni a feladatot, de csinálták és jól! Nem volt szabad kutatni a belső értelmet, így olyan volt az ember, mint egy gép. Bemegy a kérdés, kijön a válasz. De helyesen!
Az ember ma már nem önálló individuum. A média, az emberek tömegei mondják meg, hogy mit csinálj, kik a sztárok, hogyan öltözködj, stb. Ha pedig megvalósítod a magán- és magáért valósaágot (an und für sich sein), akkor kirekeszt a társadalom és egyedül maradsz.
SzoZo
október 22, 2006 2:40 de.
Sok mindenben igazad van. De hozzá kell tenni, ez abszolút tudatos. Az emberek nem önként mondanak le a gondolkodás jogáról, hanem meggyőzik őket, hogy ez a jó nekik. Aztán jönnek a multik a manipulatív reklámjaikkal, a sok szerencsétlen flótás meg bedől nekik, és megvesz olyan dolgokat, amelyekre az égadta világon semmi szüksége nincs.
A divatról is néhány szót: elképesztő, hogy az emberek többsége nem képes rájönni arra, mi a divat lényege. A divat: egy szándékosan és előre meghatározott irányban gerjesztett áramlat, amelynek egyetlen célja, hogy a fogyasztó kéthavonta új terméket vegyen ugyanabban a kategóriában. Vagyis nyakig benne van ebben az összes ruházati kereskedés, és egyre inkább fellendül a forgalmuk. Múltkor nagyon meglepődtem, amikor az információs táblát tanulmányozva rájöttem, hogy a bevásárlóközpontok üzleteinek 80%-a divatcikkeket árul. Ez néhány évvel ezelőtt még nem volt így eltolódva.
október 27, 2006 6:11 de.
Ott van a gond, hogy minden erre a meggyőzésre épül miszerint nem szükséges gondolkodnod, majd mi megmondjuk nekem mi a jó... E nélkül összeomlana a teljes politika i és gazdaság élet is.
október 27, 2006 6:28 de.
Megjegyzés küldése
<< Home