csütörtök, október 19, 2006

Az informatika mint jelenség:
Nehezen értelmezhető, keveseknek átlátható terület ez. Jelen van az élet területén, pedig a hsználóinak nagy része nem is ért hozzá. Akár úgy is tekinthetnénk rá, mint a scifi regényekben az idegenek által hátrahagyott csodaeszközre. Megmenti az emberiséget, habár a működését nem értik. Itt a szokásos ponyvaregények véget is érnek, ám némely író továbbmerészkedik: mi is történhet viszont ezután? Az egy darab reprodukálhatatlan csodafegyveren összevesznek az emberek, akinek sikerül megkaparintania, az kiirtja a konkurrenciát, aztán egyszercsak úgyis elromlik a csodaeszköz, az emberiség pedig visszaesika középkori szintre.
Az informatikát, mint fogalmat nyugodtan sorolhatjuk a csodaeszközök közé. Rövid pályafutása alatt hihetetlen mértékben terjed el, megváltoztatta az élet minden területét. Megszoktuk, hogy itt van a kezünk ügyében, mindent ráépítünk, holott nem fogjuk túlságosan szorosan.
Csak hogy egy jelenlévő problémát említsek: cyberterrorizmus. Manapság számítógépek vezérlik életünk minden apró momentumát: a közlekedést, az energiaellátásunk biztosítását, a termelést, egyszóval mindent. Mi történne, ha ezeket a rendszereket célzott támadás érné? Vajon meg tudnánk védeni? Szerintem nem. Az informatika olyan, mint egy szteroidokkal teletömött ember. Hihetetlenül gyorsan növekszik, ám ugyan ilyen gyorsan össze is tud omlani. Régi taktika a hadászati védekezésben: vagy vond össze erőidet egy várba, vagy pedig szórd szét és rejtsd el őket. A nagyon gyors növekedés miatt a stabil erős vár modell nem működik. A szétszórás pedig már elméletben is hibás, hiszen a hálózatok épp arról szólnak, hogy bármit bárhonnan el lehet érni.
Mi lehet hát erre a problémára a megoldás? A teljes internet felügyelete? Ezt nem igazán lehet megvalósítani. A mellőzés sem megoldás.
Az egyetlen lehetőség ha mindenki tanul. Az informatikára nem szabad úgy tekinteni, mint egy szimpla eszközre. Ahhoz, hogy ne üssön vissza ránk, ismernünk kell, ismernie kell minden embernek. Ha csak egyetlen ember nem tud vezetni, az is okozhat tömegszerencsétlenséget. Ilyenkor szokták mentségként felhozni, hogy számítógéppel még nem öltek embert. És ez néhány kivételtől eltekintve [:)] tényleg így is van. Az informatika segítségével csak nagyobb célpontokat lehet támadni. Az igazi probléma abban áll, hogy az informatikával olcsón, szinte ingyen lehet hatalmas károkat okozni. Hiszen csak egy számítógép és egy internetelérés kell hozzá, nincs kockázata, ráadásul még csak be sem kell jutni az ellenséghez, hiszen bármit, bárhonnan el lehet érni.A támadási kísérletek teljesen ingyen vannak, és ki tudja, mikor sikerül eltüntetni teljes bankadatbázisokat... Mert ha sikerül az meglehetsősen komoly gazdasági válságot okozna.
De térjünk rá arra, hogy hogyan kapcsolódik ide Juliska, a titkárnő, és számítógépe. Juliska szeretné mindenfélére használni számítógépét, ám érteni a működését már nem szeretné. A gyártók pedig igazodnak ehhez. Hihetetlen mennyiségű eszközt adnak egy hozzá nem értő kezébe, ám úgy csomagolják, hogy tudja használni. Elmondják neki, hogy mennyire egyszerű is ez, mennyivel egyszerűbb így a munka, ám a veszélyekre nem hívják fel a figyelmét. Ezért írom én most úgy ezt a bejegyzést, hogy a másik gép egy számomra ismeretlen ember számítógépén keresztül kapcsolódik az internetre. Ezért tudtam volna külföldön más okostelefonján keresztül internetezni, úgy hogy csak otthon fogja meglátni a számlát. Ezek csak kicsi problémák, ám a nagyokat is így lehet előidézni.
Azt az utat egyenlőre nem tartom járhatónak, hogy képezzünk mindenkiből számítógépes szakembert. A jelenlegi itt a számítógép, hasznáhatod bármire modellt kéne megváltoztatni. Jó ötlet volt a Network Computer, kár, hogy a maga idejében nem lehetett rendesen megvalósítani... Még most sem igazán lehet, ám nemsokára már nem jelenthet gondot. Egy központi rendszert inkább meg lehet csinálni biztonságossá.
A számítógépet ténylegesen egy használati tárgy szintjére kell visszaredukálni a mostani univerzális és zseniális csodatárgyról.
Ezt a témát még szeretném bővebben is kifejteni, de most túl álmos vagyok a folytatáshoz, elnézést is kérek tőle, hogyha valahol gépelési / logikai hibákat vétettem volna a szövegben, illetve összeszedetlen voltam, de hajnali 3-kor erre futotta...